...az úgy kezdődött, hogy májusban két négynapos hétvége volt. Az egyiken Stockholmba mentem, a másikon meglátogattam Leveskééket. 
Jó előre megvettem a jegyeket, és elérkezett csütörtök este. Munka után irány a repülőtér. A Swiss járatán nagyon kedvesek voltak, a mini pizza után kaptunk egy kérdőívet, milyennek találtuk az utazást - egy svájci csokival együtt adták oda. :-) Ez minimum egy plusz pont. Két és fél óra repülőút után megérkeztem a zürichi repülőtérre. Először egy hatalmas pult jött szembe, tele csokival. Majd az itt látható torony, 5 kilós nutellából építve. Kettőt vihetek kézipoggyászként, de akkor már semmi többet. Leveske kijött elém, aznap este már csak pihentünk, másnapra kaptam egy útikönyvet és egy térképet, hogy jól felszerelkezve csavaroghassak egész nap.
Másnap, pénteken várost néztem. Villamossal bementem Zürichbe, majd ott sétálgattam egész nap, míg a többiek dolgoztak. Először leszálltam a villamosról egy főiskolának kinézett épület miatt, mert nagyon megtetszett a homlokzata.
Na, mit találtam a díszítések között?
Pár méterre tőle találtam egy Polybahn nevű vasutat, ami úgy néz ki, mint a Budavári Sikló, csak piros. Lent egy épület belsejébe érkezik. Természetesen kipróbáltam, volt napijegyem, ami mindenre jó volt:
Az első hirdetés, ami az utcán feltűnt, ez volt. Vajon miért...
A híres Bahnhof Strasse péntek délelőtt:
A legelső bolt természetesen egy csokibolt volt, ahol bent frissen készítik a csokit. Exkluzív üzlet, de hát mikor vásároljak itt, ha nem utazáskor? Muszáj volt megkóstolni egy-egy darabot. Én csak mondtam hogy abból is egy kis darabot, meg abból is... Este pedig mindet megkóstoltuk. 
A kirakat csalogató:
Belül pedig egy exkluzív üzlet. Ezt a 3,5 kg-os csoki-ládát csak azért nem vettem meg, mert akkor végig kellett volna cipelnem a városon városnézés közben. Bár éhezni biztosan nem éheztem volna.
Telefonfülke újraélesztő készülékkel, ha a sok csokitól rosszul lennék. Az ajtó nyitásakor zenél. Nagyon menő!
Zegzugos kis utcák, svájci zászlóval. Itt találtam egy kis kávézót, ahol megírtam a képeslapjaimat.
Milkalila zsalugáter
Épp jött egy hajó, hát felültem rá. Erre is jó volt a napijegyem. A víz felől is nagyon szép volt:
Harisnyabolt kirakata:
Norvégiában aznap nemzeti ünnep volt. Ide is kikerült a norvég zászló. 
Weinstube:
Kapu:
Másnap kirándultunk egyet. Jó kétórás autóút oda, ahol már franciául beszélnek. Az úton végig ilyen a látvány, repce, kis falvak, templomtorony, háttérben a hegyek.
Imádom a háttérben az Alpokat. 
Először a Cailler csokigyárat látogattuk meg. A látogatók bejárata:
Tök jó a látogatóközpontja. Először a gyár történetét, majd a kakaóbabokat meg a mogyorót, mandulát lehetett megnézni és meg is kóstolni, majd A Gyártás következett
Utána A Csomagolás:
A végeredmény (mind a három szín nagyon finom volt ugye, mindet meg KELLETT kóstolni).
De ez volt az igazi kóstolószoba:
A Desszert:
A kóstolás vége felé már nagy összeget fizettem volna egy pohár vízért, de hősiesen ettem még egyet... meg még egyet... na még egy utolsót... még egy legutolsót... Demostmárténylegalegutolsót... Mielőtt még megcsömörlöttünk volna, ittunk egy kávét. Vettem itt is néhány csokikülönlegességet például citromos csokit. Aztán tovább indultunk. A kastély felé még volt pár ilyen látvány:
Megérkeztünk a kastélyhoz. Gruyéres főutcája nagyon csinos.
Szeretem az ilyen régi házakat
Kávézó, de nem ide ültünk be
Hanem ide, az Alien gyomrába:
Ilyen volt a mennyezet:
Bébifal:
A kastély kívül:
és belül. Ez a zeneszoba. A fortepiano Liszt Ferenc számára készítve 1835 körül. 
Alpesi táj alpesi birkával. A tehenek nem jöttek ki a hegyek elé, ők nem voltak annyira fotogének. 
Másnap Németország felé vettük az irányt. Konstanznál átmentünk komppal a Bodenseen. A miénknek Tábor volt a neve. Így, ékezettel. Megfejteni nem sikerült, miért. 
A másik oldal, ahol a komp kikötött:
Ilyen volt a kilátás a termálfürdőből: (ezt nem én fényképeztem)
Miután jól kiáztattuk magunkat, elmentünk étterembe. Vacsora előtt még leszaladtam a partra és épp ment le a Nap, oldalról megvilágítva a vitorlást:
Ezt a fát pedig így. Mindig azt gondolom, mikor előveszem a fényképezőgépet, hogy "ez lesz életem fényképe". Most ez életem fényképe. (Annál jobb, minél többször változik, épp melyik életem fényképe).
Ennyi utazás után a következő nap, Hétfőn biciklivel felmentünk a közeli faluba. Itt nagyon küzdök a lejtőn felfelé.
Sárga-zöld-kék mindenfelé:
A torony, oda mentünk fel.
Kilátás a toronyból:
Utcarészlet Nekem nagyon tetszenek ezek a házak
Visszafelé már csak gurultunk, de azért itt megálltam még egy képet csinálni (nem volt még elég)
Este jó sok csokival megrakodva már SAS-járattal jöttem vissza. Itt nem osztottak svájci csokit.
Így néz ki Zürich környéke a magasból:
Legközelebb megmutatom, hogy néznek ki azok a tavak, amit pár hete még jég borított.
